A Nyírbátori Asztalitenisz SE több mint 30 éve van jelen Nyírbátor sportéletében. A klub életében az utánpótlás nevelés kiemelt helyet foglal el, emellett a versenysportra is nagy hangsúlyt fektetnek. Csapataik a Nemzeti Bajnokság küzdelmeiben szerepelnek, és szinte valamennyi régiós és országos verseny résztvevői. Játékosaik már a nemzetközi mezőnyben is folyamatosan bizonyítják tehetségüket.
Sportegyesület nevelőmunkáját fémjelzi, hogy sorra kiváló képességű játékosokat ad a hazai és nemzetközi asztalitenisz társadalom számára. A Nyírbátori „műhelyből” került ki többek között Majoros Bence, aki jelenleg Magyarország első számú férfi játékosa, gyerekkori álmát valóra váltva kijutott a Tokiói Olimpiára, a francia első osztályban szereplő C’Chartres TT csapatának tagja. Tölgyes Dorottya serdülő világbajnok, Magyar Ifjúsági válogatott, aki edzésmunkáját jelenleg is Nyírbátorban végzi, a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér extraligás csapatának tagja. Molnár Dávid ugyancsak ebben az egyesületben ismerkedett meg az asztalitenisz alapjaival. Korosztályos sikerei után a felnőtt mezőnybe is bizonyítja tehetségét, a magyar férfi extraliga egyik legerősebb csapatánál a PTE-PEAC-nál edződik és kap rendszeres játéklehetőséget. Az említett játékosok bebizonyították, hogy megfelelő edzésmunkával, kitartással és szorgalommal egy vidéki kisvárosból is lehet komoly sikereket elérni.
Önálló teremmel rendelkeznek, ahol országos, régiós valamint Nemzetközi edzőtáborok megrendezésére is lehetőség nyílik, ami egyrészt lehetőséget biztosít a saját játékosaik fejlődéséhez, valamint Nemzetközi kapcsolatok kialakítására, ápolására.
A Györfi Tibor Asztalitenisz Edzésközpontban - Nyírbátor, Édesanyák útja 7. szám alatt - zajló edzéseken felnőtt amatőr sportolók számára is folyamatos játéklehetőséget biztosítanak a klub edzőinek szakszerű iránymutatása mellett, ezzel is bővítve a klubhoz kötődők számát. Az egyesület vezetősége hisz a közösségformálás erejében, melyhez közös programokat is kínál.
„A siker egy olyan létra, amelyet nem mászhatsz meg zsebre tett kézzel.”
/Amerikai közmondás/
A Nyírbátori Asztalitenisz SE több mint 30 éve van jelen Nyírbátor sportéletében. A klub életében az utánpótlás nevelés kiemelt helyet foglal el, emellett a versenysportra is nagy hangsúlyt fektetnek. Csapataik a Nemzeti Bajnokság küzdelmeiben szerepelnek, és szinte valamennyi régiós és országos verseny résztvevői. Játékosaik már a nemzetközi mezőnyben is folyamatosan bizonyítják tehetségüket.
Györfi Tibor Asztalitenisz Edzésközpont
4300 Nyírbátor, Édesanyák útja 7.
Csekő Sándor - szakosztályvezető
Tel: 06-30/321-3883
Madai István - technikai vezető
Tel: 06-70/459-1848
E-mail: nyase@gmail.hu
Facebook: Nyírbátori Asztalitenisz Sportegyesület
https://www.facebook.com/Ny%C3%ADrb%C3%A1tori-Asztalitenisz-Sportegyes%C3%BClet-670089139742147
Nyírbátor Város Önkormányzata
Soltész-Kondás Tímea
KOORDINÁTOR
Személyes egyeztetés
Hétfő - Csütörtök: 08.00-16.00 Péntek: 08:00 - 12:00