Menü
  • Szabadidő

Nyírbátori Sportclub Nonprofit Kft.

A Nyírbátori Sport Club 2017. április 28. napján alakult futsal egyesület. A futsal sportág a labdarúgáshoz hasonlatos labdajáték, annyi különbséggel, hogy teremben folyik a játék, és néhány játékelemben, szabályban fedezhető fel eltérés. Maga a sportág az országban nagy népszerűségnek örvend, köszönhető ez a válogatott korábbi éveiben elért sikeres Európa-bajnoki szereplésének és az első osztályú csapatok nemzetközi sikereinek.

 

Az egyesület némi átalakulás után 2017/2018 bajnoki szezont kezdte meg először Nyírbátori Sport Club néven az MLSZ Regionális Futsal Bajnokságban. Ez a Nemzeti Bajnokság III. osztályának felel meg. Újjászerveződésük első évében sikerült rögtön megnyerniük a bajnokságot 20 győzelemmel és 2 vereséggel zárva a szezont. A csapat vezetősége és a játékosok közös megegyezése alapján elvállalták a másodosztályú szereplést.

Az első év az NB II-es futsal bajnokságban a 2018-2019 idény volt. Újoncként a biztos bennmaradást jelölték meg elsődleges célnak. Ezt sikerült is elérniük.

Utánpótlás csapataik is eredményesen és javuló játékkal szerepeltek  a bajnokságaikban. Minden csapatuk az előzetesen kitűzött célok szerint szerepelt. Fiatal játékosaik nemcsak saját csapataikban vitézkednek, de már a felnőtt csapatban is számíthatnak rájuk. A vezetőség bizalma továbbra is töretlen a fiatalokkal szemben.

A 2021/2022-es jelenlegi bajnokságban 5 csapatuk van versenyben. Az NB II-ben a Felnőtt csapat, Fiú Futsal NB I-es bajnokságban U17 és U20-as csapataik, illetve a megyei bajnokságban szintén U17 és U20-as játékosok harcolnak a dobogóért.

Klubtörténeti esemény is történt a 2019-es évben. Molnár Richárd meghívást kapott az U17-es korosztályos válogatottba, mellyel az Egyesület első válogatott játékosa lett. A 2022-es bajnoki évben két újabb fiatal játékos is bekerült a korosztályos válogatott bő keretében a Telkiben zajló válogatón.

Nyírbátori SC megalakulása óta szervezi és koordinálja Nyírbátor város és a kistérség diák, utánpótlás és szabadidősportját. Szorosan együttműködve a környező települések sportegyesületeivel. A klub elsődleges célja a sportágfejlesztési programhoz igazodva a labdarúgás népszerűsítése és a tömegesítés, a gyerekek sport irányába terelése, az egészséges életmódra nevelés. Rendszeresen szerveznek utánpótlás labdarúgó tornákat, szabadtéren és teremben, fiúk és lányok részére. Az Egyesület kapocs szeretne lenni az iskolák és a futball klubok között. Sportfejlesztési programuk segítségével szeretnénk azt a tömegesítő tevékenységünket folytatni, a településen és a térségben minél több gyereket a labdarúgás irányába terelni, megszerettetni és megismertetni velük ezt a nagyszerű játékot, valamint a futsal szakágban folytatni az elkezdett munkát, kiépíteni az utánpótlás bázisát, valamint a felnőtt csapat NB II –es tagságát megőrizni. 

Terveik megvalósítása mindenképpen pozitív hatásokat eredményezett. Azon kívül, hogy egyre több gyerek kezdett sportolni és kimozdulni a számítógép elől, a sportolás életformájukká vált. Egy sikeres klub tagjának lenni mindig kedvező hatást vált ki gyerekből és felnőttből egyaránt. A közösséghez való tartozás élménye megnöveli a gyerekek sportolási kedvét.

A sportág népszerűsítése által egyre több néző látogat ki a mérkőzésekre. Jó példa erre futsal csapatunk közönsége is. A közeljövőben a térség sikersportjává szeretnék tenni a futsalt.

A pályát, az edzőfelszerelést, a mérkőzés felszerelést, gála ruházatot (viselése kötelező minden egyesületet érintő rendezvényen), az edzésekhez szükséges segédeszközöket, a mérkőzések és más egyéb rendezvények alkalmával, a szállást, az utazási feltételeket és ezeken a programokon, az étkezéseket, az egyesület biztosítja a játékosok részére. Kisebb-nagyobb szponzori felajánlások érkeztek a klubhoz az elmúlt időszakban, mely könnyítette a feladatai teljesítését.

A vezetőség bizakodva várja a jövő évi bajnoki rajtot minden korosztályt tekintve.

A Nyírbátori Sport Club 2017. április 28. napján alakult futsal egyesület. A futsal sportág a labdarúgáshoz hasonlatos labdajáték, annyi különbséggel, hogy teremben folyik a játék, és néhány játékelemben, szabályban fedezhető fel eltérés. 

Nyírbátori Sportclub Nonprofit Kft.

4300 Nyírbátor, Hunyadi u. 98.

Baksa Csaba - ügyvezető igazgató

Tel: 06-70/428-4717

E-mail: csabibaksa@gmail.com

Honlap: https://nyirbatorisc.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/nyirbatorisc/

Többet szeretnél tudni?
Segítségre van szükséged?

Keresd Soltész-Kondás Tímeát és Legyél Te is Nyírbátori!

    Személyes egyeztetés

    Hétfő - Csütörtök: 08.00-16.00 Péntek: 08:00 - 12:00

Itt is üzenhetsz nekünk